A bíborosok időbeosztása a konklávé idején

A Szentszék Sajtóterme szombaton közzé tette a konklávé első és azt követő napjainak időbeosztását.

Március 12-én, kedden 15.45-kor indulnak a bíborosok a Szent Márta Házból az Apostoli Palotába. Fél 5-kor kezdődik meg a Pál-kápolnából a bíborosok bevonulása a Sixtus-kápolnába. 16.45-kor tesznek esküt, majd sor kerül a második elmélkedésre és az első szavazásra. Negyed 8-kor a bíborosok elimádkozzák a vesperást a Sixtus-kápolnában, majd fél 8-kor visszatérnek a Szent Márta Házba, ahol este 8 órakor vacsoráznak.

Az ezt követő napokon a bíborosok reggel fél 7 és fél 8 között reggelizhetnek a Szent Márta Házban. 7.45-kor indulnak a Pál-kápolnába, ahol negyed 9 és negyed 10 között szentmisét mutatnak be. Fél 10-kor megtartják a napközi imaórát, majd sor kerül a szavazásokra a Sixtus-kápolnában. Fél 1-kor a bíborosok visszatérnek a Szent Márta Házba, ahol 1 órakor ebédelnek.

Délután 4-kor ismét az Apostoli Palotába mennek át, ahol 16.50-kor kerül sor a szavazásra a Sixtus-kápolnában. Este negyed 8-kor a bíborosok vesperást tartanak, majd fél 8-kor visszaindulnak a Szent Márta Házba, ahol este 8 órakor vacsoráznak.

Hozzászólás írása: